Az ősz az egyik kedvenc évszakom. Imádom a nagy, bolyhos pulóvereket, a kényelmes kötött sapkákat, imádok eltévedni hosszú sétákon és játszadozni a levelek között. Imádom a csípős, friss illatot a levegőben, az élénkkék égboltot és a nyár zöldjének átmenetét a piros, sárga és barna szivárványos árnyalataiba. Emellett ősszel érkeznek a természet tápanyagai sütőtök, tök, paradicsom, kukorica, krumpli és egyebek formájában. Gyerekkoromban annyi vödör zöldség jött a kertünkből, hogy anya és nagymama mindent elkészített, amit meg tudtunk enni, majd a többit befőzték és eltárolták télire. Minden ősszel eszembe jut a bőség ezen időszaka, és arra emlékeztet, hogy hálás legyek, készülődjek és elgondolkodjak. Ez a sütőtökös krémleves olyan, mint az ősz egy tálban.

Előkészületi idő: 10 perc
Sütés-Főzés: 80 perc
Kész: 1,5 óra alatt
 

Hozzávalók

  • 1 sütőtök, függőlegesen kettévágva
  • 1 fej lilahagyma, felvágva
  • 2 csésze víz
  • Fél csésze kókusztej
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál tengeri só
  • 1 kávéskanál őrölt szerecsendió
  • 1 kávéskanál chilipehely
  • 1 kávéskanál chilipor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj

Elkészítés

1

Melegítsd elő a sütőt 180 °C-ra. Kanalazd ki a tök magjait, vágd le a tök végeit, és süsd egy tepsiben 40 percig. Kanalazd ki a megsült tököt a héjából. Egy nagy levesesfazékban dinszteld a hagymát puhára az olívaolajon.Tedd az edénybe a tököt és a vizet. Fedd le, és kis lángon főzd 20 percig. Add hozzá a fűszereket, fedd le és kis lángon főzd újabb 10 percig. 

2

Keverd bele a kókusztejet, fedd le, és kis lángon főzd újabb 10 percig. Turmixold össze a levest, öntsd tányérba és szórd meg tökmaggal. 

Jó étvágyat a sütőtökös-kókuszos chilis krémleveshez!

Sütőtökös-kókuszos (chilis – opcionális) krémleves
5 (100%) 1 vote